Ahhoz, hogy a testünk működésével tisztába kerülhessünk, fontos az önismeret, ehhez azonban meg kell érteni és teljes mértékben el kell fogadni magunkat. Az Aviva torna segítségünkre lehet, hogy kialakíthassunk a szoros kötődést önmagunkkal, hiszen a gyakorlatok során képesek leszünk ellazítani a testünket. Emellett ez a fajta mozgás támogatja a szervek működését és segít beindítani az öngyógyító folyamatokat.
De vajon miben különbözik az Aviva a többi tornától? Cikkünkben részletesen megismerkedhet a mozgásforma előnyeivel.
Mi is az Aviva?
Ezt a gyakorlatsort főként az egészségügyi problémák megelőzésére és azok megoldására fejlesztette ki Aviva Gabriella Steiner. A magyar származású fizikoterapeutának köszönhetően a torna beszorító és ellazító feladatai segítik a testünk működését, illetve egyensúlyba hozzák a hormonszintet. Fontos megjegyezni azt is, hogy ez a gyakorlatsor különleges hatást gyakorol a belső elválasztású mirigyek működésére, nem véletlenül nevezik sokan hormontornának.
Az Aviva módszer legfőbb célja, hogy a combközéptől köldökig tartó területen serkentse a vérkeringést, ami közben aktiválja a pajzsmirigyet, a csecsemőmirigyet, illetve az agyalapi mirigyet egyaránt. Ezt legkönnyebben a medence billentésével, a csípő forgatásával és a kézfejek szorításával, majd pedig elengedésével tehetjük meg.
A különbség az Aviva gyakorlatok és a többi torna között, hogy az utóbbi a gátizmokra helyezi a hangsúlyt, addig az előbbi az egész testet átmozgatja. Emellett erősíti az izomzatot, kezdve a nyaki résztől, egészen a lábujjakig.
Mit érdemes tudni az Aviva gyakorlatokról?
Az Aviva torna gyakorlatok sokat segíthetnek a hormonális egyensúly fenntartásában. Az alhasi, a gát-, illetve a farizmok, illetve a lapockák közti rész és a nyak különleges mozgatásával az Aviva tehát képes fokozni a vérkeringést, ezáltal több hormon és kellő vitamin juthat el az alhasi területre. Emellett serkenti a vénás vérkeringést, ennek következménye pedig az, hogy felgyorsul a felesleges salakanyagok eltávolítása a szervezetből.
Fontos továbbá, hogy a megfelelő formában végzett torna aktiválja nyirokrendszer megfelelő keringését, illetve megerősíti a kismedencei és az alhasi izomzatot, ezáltal pedig képes regenerálni a kötőszöveteket.
Mire jó a rendszeres Aviva torna?
Míg a legtöbb torna csak egy-egy testrészre helyez hangsúlyt, addig az Aviva gyakorlatok minden porcikánkra hatással vannak. A rendszeresen végzett mozgásnak köszönhetően, egyensúlyba hozható a hormonháztartás, beállítható a TSH, illetve a hölgyek esetében a menstruációs fájdalmak is megszűnhetnek. Ennek kapcsán az is elmondható, hogy rendbe teszi a ciklust, így havi rendszerességgel, fájdalommentes és normál, 3-5 napos vérzésre lehet számítani.
A folyamatos Aviva tornával ráadásul még a peteérés is elősegíthető, hiszen ezáltal serkenteni tudjuk az ovulációt. A petevezetékek elzáródásának, illetve átjárhatóságának támogatására is szolgáló gyakorlatok alkalmasak a vetélés utáni regenerálódás elősegítésében. A rendszeres gyakorlás pedig a menopauzával járó hormonális változásokon is képes átsegíteni bennünket, elkerülhetőek és megszüntethetőek a hőhullámok és a további kellemetlen panaszok.
Milyen hatással vannak a különböző tornák a férfiakra?
Bár a legtöbb esetben a hölgyek csatlakoznak valamilyen tornához kapcsolódó csoporthoz, a férfiak számára ugyanúgy előnyös lehet néha hasonló mozgást végezni. A hagyományos tornák is hasznosak lehetnek, azonban az Aviva módszer rendkívül egyszerű gyakorlatai képesek segíteni a potenciaproblémákon. Emellett rövid időn belül megszűnhetnek a bélproblémák, ami a többi kellemetlen tünethez hasonlóan, szintén rengeteg betegség kezdő fázisa.
A túl sok ülő munkát végző urak esetében a vérkeringés lelassul, aminek kapcsán az Aviva torna nyújthat hosszútávú segítséget. A mozgás ráadásul növeli az energiaszintet, így egy esti csoportos edzés tovább lendítheti az embert a fáradtságon. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a kifejezetten a számukra kifejlesztett gyakorlatok képesek növelni a spermiumok számát és azok életképességét egyaránt.