Viselkedés Dubaiban
A helyi hagyományok a viselkedés területén kevésbé megengedőek, mint az öltözködés terén. A vonzalom kimutatásának is sajátos szabályai vannak.
Csak nők kezdeményezhetik a tisztelet jeleként a kézfogást, de ugyanakkor a vonzalom kimutatását minimalizálni kell. Célszerű ügyelni a kézmozdulatokra, nehogy a helyiek fenyegetésnek érzékeljék.
Dubai városába sok nászutas pár érkezik, így nem árt tisztában lenni, hogy míg a kézen fogva sétálás elfogadott, addig a nyilvános helyeken sem az ölelkezés, sem a csókolózás nem engedett. Az utcán és mindenütt tilos a muszlim nők fényképezése, férfiakat pedig csak a beleegyezésükkel lehet fotózni, továbbá tilos fényképezni a katonai jellegű közintézményeket.
Alkoholfogyasztás
Alkohol fogyasztására csak a hotelekben, bárokban van mód, vásárlásra pedig csak az arra engedéllyel lévő helyeken, boltokban lehetséges 21 év felettiek számára. Tilos az alkoholos állapot, az ittas vezetés, és illetve a rendbontó viselkedés. nem engedélyezett az utcán való táncolás sem. Szigorúan büntetik az illegális kábítószerek birtoklását és használatát.