Luxemburg a világ második leggazdagabb országa. Lakossága az elmúlt években folyamatosan növekedik, mert a keresetek nagysága miatt vonzó célponttá vált a külföldről érkező munkavállalók számára. Évről évre egyre többen érkeznek ide dolgozni a környező országokból is, hiszen itt jóval magasabbak a bérek.
A főváros a szomszédos országokból akár fél óra alatt elérhető, ezért Németországból, Franciaországból és Belgiumból sokan az ingázás mellett döntenek. A legtöbben autóval közlekednek, ezért az utakon folyamatos dugókkal lehet találkozni. Egyre több multinacionális vállalat létesít székhelyet a fővárosban, és a nagyobb cégek a városon kívül létesítenek telephelyeket- hasonlóan más városokhoz – amely a napi közlekedést nehezíti.
Az ország hivatalos nyelvei a francia mellett a német és a luxemburgi, emellett a cégeknél az angol nyelv az elvárás. Luxembourg egy multikulturális várossá vált, az sem ritka, hogy egy cégnél akár 20-30 országból származó kollégák dolgoznak együtt. Hazánkkal összehasonlítva, az itt élő gyerekek mire az iskolás kort elérik, képesek 3, akár 4 nyelven való kommunikációra.
A magas keresetek ellenére Magyarországról kevesen engedhetik meg maguknak, hogy Luxemburgban vállaljanak munkát, a magas megélhetési költségek miatt. Különösen a fővárosban, Luxembourgban az albérlet költségei extrém magasnak számítanak.
A kiköltözést, vagy munkavállalást fontolgatóknak érdemes felkeresni a Vaubanfort.lu weboldalat, mert a portál nagyban megkönnyítheti a rövid, vagy hosszútávra szóló lakáskeresést. A portálon angol nyelven kereshetőek a legjobb ár-érték arányú ingatlanok városi és regionális szinten egyaránt.