rudas fürdő

A három Legnépszerűbb Program Magyarországon Külföldi Turistáknak

Szabadidő

Magyarország köztudottan népszer turistacélpontnak számít a régióban. Hazánkba tavaly közel 5 millió külföldi látogatott el a hivatalos statisztikák szerint, ami igazán szép teljesítmény egy ilyen kicsiny országtól, amelynek még csak tengere sincsen. A legtöbben szórakozni, kikapcsolódni és várost nézni jönnek a fővárosba, de a vidékre érkező turisták száma is egyre növekszik. Budapesten a látogatókat és a helyieket is számtalan szórakozási lehetőség várja, nyugat-európai szemmel nézve kedvező árakon. A fővárosban a turisták mellett az egyre több külföldi munkavállaló is remekül érzi magát, ahogy azt a nálunk, az Ice Kaszinó csapatánál lévő külföldi kollégák is meg tudják erősíteni.

Vidéken pedig rengeteg wellness hotel, valamint gyönyörű tájak és meghitt hangulatú kisvárosok várják a pihenni vágyókat. A Balatonról sem érdemes elfeledkezni, amely továbbra is népszerű 1 vagy 2 napos hétvégi programot jelent, elsősorban a hazai vendégeknek és a szomszédos országokból autóval érkezőknek. Lássuk hát, hogy mi az a 3 dolog, ami a legjobban vonzza a Magyarországra érkező külföldieket.

Budapesti Éjszakai Élet és Romkocsmák

Budapest a régió egyik legnagyobb városa, amely a szépséges épületei mellett a pezsgő éjszakai életéről is híres. Külön kiemelendőek az ikonikussá vált romkocsmák, melyekből a belvárosi bulinegyedben több tucat várja a szórakozni vágyókat. A 4-es és 6-os villamos vonalán található körúton, valamint az abból nyíló kis utcákban több száz különféle méretű és stílusú kocsma várja a látogatókat. A közönséges kocsmák mellett persze remek éttermek, exkluzív bárok és a szintén Budapesti nevezetességnek számító rooftop bárok is várják a turistákat.

Az éjszakai életben további vonzóerőt jelentenek a rendkívül laza alkoholfogyasztási szabályok, a más városokhoz képest balhémentes bulik és a szép magyar lányok is. A belvárosi éjszakai klubokban ennek megfelelően rendszerint egészen hajnali 4-ig, 5-ig teltház van. A kiemelkedően jó éjszakai életnek köszönhetően Budapest ma már egész Európa egyik legnépszerűbb legénybúcsú célpontja, sokan kifejezetten csak bulizni érkeznek ide.

Wellness

Magyarország a termálvizek országa, Budapest pedig a termálfürdők városa. Országunkban az orvosi és a kikapcsolódási célú nyilvános gyógyfürdőzésnek több mint ezer éves hagyománya van, melynek alapjait még a rómaiak fektették le, majd a törökök fejlesztették tovább. Magyarország ilyen szempontból nemcsak kulturálisan egyedülálló egész Európában, hanem természeti adottságait tekintve is. Izlandon kívül nincs még egy olyan ország, ahol ennyire sok természetes földalatti hőforrás és gyógyvíz forrás lenne. Ez többek között annak is köszönhető, hogy hazánk alatt a földkéreg vékonyabb, mint a bolygó más részein, így míg máshol átlagosan 100 méterenként nő a talajhőmérséklet 1 fokkal, Magyarországon akár 20 méterenként is nőhet 1 fokkal, így a felszínhez jóval közelebb is megjelennek melegvizű források. Többek között Európa legnagyobb természetes hőforrása, a Hévízi-tó is hazánkban található.

A wellness hotelek többsége vidéken, idilli helyszíneken, például Lillafüreden és Egerszalókon található. Ezen hotelek többsége a természetes vizek mellett mesterséges medencéket, jacuzzikat, sőt akár csúszdaparkot is kínál, kapcsolódó szolgáltatásként pedig különféle masszázsokat és egyéb gyógy és relaxációs szolgáltatásokat élvezhetnek a vendégek. Sok wellness hotel családbarát, külön gyermekrészleggel vagy animátorokkal, akik segítenek a szülőknek lekötni a kiskorú vendégeket. Bár a vidéki wellnesshoteleket túlnyomó többségben hazai vendégek látogatják, a külföldieket is szívesen látják mindenhol, melyről az egyre több angol nyelvű kiírás is tartózkodik. Ezzel szemben a Budapesti fürdőkben főszezonban hétközben rendszerint jóval több a külföldi, mint a magyar látogató. A főváros fürdőhelyeit látogató turisták többnyire az éjszaka fáradalmait igyekeznek kipihenni az olyan népszerű fürdőkben, mint például a Széchenyi Termálfürdő vagy a Gellért Gyógyfürdő.

Városnézés és Kultúra

Bár Magyarországon Budapesten kívül is akad bőven látnivaló, kétségtelen, hogy hazánk fővárosa magasan kiemelkedik a sorból, ha a lenyűgöző műemléképületek számáról, a történelmi városközpont méretéről vagy a kulturális adottságokról van szó. Budapest amellett, hogy az ország legnépesebb városa egyben fontos regionális gazdasági és kulturális központ is. A főváros egyedülálló és egészen váratlan kulturális adottságokkal is rendelkezik, mint például a dohány utcai zsinagóga, amely a 2. legnagyobb az egész világon vagy a Parlament, amely az egyik legnagyobb középület egész Európában. További rendkívül népszerű látnivalók még például a Budai Kastély és a várnegyed, a Szent István Bazilika, az oktogonnál található Magyar Állami Operaház, a Gellért Hegy és a Margit Sziget. Budapest a látnivalók számát és változatosságát tekintve teljesen egyedülálló a régióban, ráadásul a remek tömegközlekedésnek, valamint a belváros viszonylag kis távolságainak hála a látnivalók gyorsan és kényelmesen megközelíthetőek. Ennek megfelelően a Budapestre érkező látogatók éves száma többszöröse a város lakosságának.

Budapesten kívül népszerű úticél még például Szentendre, ahol elsősorban az óvárosban, valamint nyáron a dunaparti rész éttermeinél találkozhatunk turistákkal. A közelmúltban átadott bicikliutaknak hála Szentendre akár Budapest belvárosából is elérhető kétkeréken is. A fővároshoz szintén relatíve közel található Esztergom és Visegrád további népszerű desztinációk a külföldi látogatók körében is. A vidéki nagyvárosok közül elsősorban Sopron, Pécs, Szeged és Eger számít népszerűnek. Sopron a történelmi óváros, valamint Bécs közelsége miatt, Eger elsősorban a vár és a minaret miatt lehet vonzó. Az egri minaret a legészakibb középkori minaret, amely a mai napig fennmaradt. Szeged és Pécs elsősorban a fiatalabb látogatók számára lehet vonzó az aktív egyetemi és éjszakai élet miatt.