glitter

A gyémánt a nő legjobb barátja, a glitter pedig a második legjobb

Otthon

A gyémántok és glitterek varázslatos világába invitálunk titeket ebben a blogbejegyzésben, ahol felfedjük a csillogás szeretetének evolúciós titkait és megmutatjuk, hogyan dobjátok fel otthonotokat és hétköznapi tárgyaitokat egy kis ragyogással. Tartsatok velünk ezen a színes, csillogó kalandon!

Diamonds are a girl’s best friend”- vagyis a gyémánt a nő legjobb barátja, mondta Marilyn Monroe, és neki ezt készséggel el is hisszük. Egy valamit azonban elfelejtett hozzátenni, méghozzá azt, hogy a glitter a második, és nem csak a nők legjobb barátja, hanem mindenkié! A csillogás a ragyogás mindenkit elbűvöl, és nem kell hozzá szarkának lenni, hogy vonzódjunk a csillogó tárgyakhoz. Evolúciós magyarázata van, annak, hogy miért vonzódunk a fényes felületekhez.

Egy belga-amerikai kutatócsoport – nem, ezúttal nem brit ? – megállapította, hogy az ilyen tárgyak felé irányuló vonzalmunk a szomjhalál kiküszöbölésének záloga volt. A kísérletek alapötletét az adta, hogy az 1 évesnél fiatalabb csecsemők automatikusan a csillogó tárgyakhoz nyúlnak a tompa fényűek helyett, majd a későbbi kutatások során az is bebizonyosodott, hogy a kísérletekben résztvevő felnőttek közül, aki éppen szomjas volt, még inkább a fényes, csillogó felületeket preferálta.

Így tehát leszögezhetjük a tényt, hogy a csillogás szeretete belénk van kódolva, és a legegyszerűbb eszköze annak, hogy egy kis csillogással vegyük körbe magunkat, használati árgyainkat, és otthonunkat a glitter!

glitter

De mi is az a glitter?

A mai modern csillámpor feltalálása egy bizonyos Henry Ruschmann nevű gépészhez fűződik, aki fólia anyagok aprításával váltotta ki, az addig legelterjedtebbnek számító üvegből készült csillámporokat. Az anekdota szerint a csillámporok feltalálást annak köszönhetjük, hogy a gép néha meghibásodott, és a fóliát nagyon apróra vágta, melyet az ott dolgozók felszedtek, és „műhóként” a karácsonyfáikat dekorálták vele. A jelenleg használt glitter tehát nem más, mint különböző színű és fényű fényvisszaverő fólia nagyon apróra vágva.

A csillámporok különböző méretben, formában, és persze rengetegféle színben kaphatók. A méretüket micronban szokták megadni, 100 micron= 0.0001m, jellemzően 100, 200 micronos csillámporok is nagyon-nagyon pici, szinte homokszerű állagúak.

És mire jó a glitter?

Röviden és tömören: mindenre. Szórhatjuk gyakorlatilag bármire, amit csillogóvá szeretnénk tenni, legyen az textil, műanyag, fa, fém. Önmagában ezek a pici csillogó szemcsék természetesen nem tapadnak, így kell hozzájuk valami, ami „odaragasztja” őket a felületre.

Abban az esetben, ha például festünk valamit, akkor ez a „ragasztó” általában egy transzparens, vagyis átlátszó úgynevezett bázisfesték. Fontos, hogy az alapunk átlátszó legyen, hiszen a színes festékek a csillámporokat elnyelik. Az is fontos, hogy a választott felülettel az adott bázisfesték kompatibilis legyen, tehát pl. ha egy csillogó vászoncipőt vagy vászontáskát szeretnénk készíteni, akkor használjunk alapnak transzparens textilfestéket, amennyiben műanyag felületre szeretnénk szórni, transzparens akril „bázisra” vagyis lakkra lesz szükségünk. Akár falfelületeket is díszíthetünk csillámporral, ehhez pedig egy úgynevezett falfénybe kell kevernünk a csillámokat.

glitter

Természetesen a csillámporok nem kizárólag átlátszó felületeken látszanak, ha azonban egy színes felületet szeretnénk „felturbózni” és egy kis csillogást kölcsönözni neki, akkor két lépcsőben kell dolgoznunk. Először lefestjük a felületet egy nekünk tetsző színre, majd száradás után bázisfestékbe keverve, vagy a még nedves festékbe szórva jöhet a glitter!

Itt a tavasz, közeledik a húsvét, itt az ideje, hogy az is beszerezzen némi csillámport, aki eddig nem tette, ilyenkor kicsit mindenki bátrabban nyúl a színekhez, és újítja meg környezetét, akár saját kezűleg is. Aki készített valaha DIY dekortárgyakat, legyen az egy tavaszi kopogtató, asztaldísz, vagy konkrétan a tojásfestés az tudja, hogy egy pici –vagy éppen sok- csillogás sosem árt.