|

A szex mellett az "alvópóz" is árulkodik a szexuális életről. Sokak szerint nem mindegy, hogy milyen testhelyzetben fekszel a párod mellett, az meg pláne nem, hogy alvás közben összeér-e a testetek!
Rendszerint egymással szembefordulva alszotok el, ráadásul nem csupán kézzel-lábbal ölelitek át egymást, hanem az arcotokat és mellkasotokat is összeérintve szunyókáltok? Ez az alvási póz nagyon bensőséges és meghitt, mély érzelmekről és tökéletes szexuális összhangról árulkodik! Egyenrangú partnerek vagytok a mindennapokban, és az ágyban is: imádjátok a komótos, mégis szenvedélyes szeretkezést, ám a nyakatekert pozíciók és a bizarr szexuális segédeszközök helyett inkább a jól bevált misszionárius- és lovaglópózt, na meg a kényelmes hálószobát választjátok!
Nyolc órányi alvás egymásnak háttal, csak a hátsótok vagy éppen a hátatok ér össze? Sokak szerint ez a póz arról árulkodik, hogy a kezdeti nagy lángolás már alábbhagyott, az erős érzelmek, a bizalom és a harmónia azonban megmaradt, a mindennapokat el sem tudnátok képzelni egymás nélkül. Ennek ellenére mindkettőtöknek szüksége van a szabadságra, és ezt tiszteletben is tartjátok: a szexben is egyenjogúság uralkodik, szívesen megvalósítjátok a leggátlástalanabb ötleteket is, odavagytok a dilis óvszerekért, ahogy a Káma-szútrából ellesett pozíciókat is képesek vagytok kipróbálni!
A kislifli-nagykifli szintén sokat elárul a kapcsolatotokról, meg a szexuális életetekről! A "póz-analitikusok" szerint nem mindegy, hogy melyikőtök testhelyzete domináns alvás közben - általában ugyanis a mindennapokban és a szexben is ő viseli a nadrágot! Ha éjszakánként a pasid alszik az ágy széle felé fordulva, valószínűleg szex közben is ő irányít, és kedvenceitek közé tartozhat a misszionárius- és a kutyapóz, ezekben a testhelyzetekben ugyanis a férfi a domináns. Ha fordított helyzet áll elő éjszakánként, akkor te vagy az aktív fél szex közben: magabiztos vagy, ezért gyakran pattansz a kedvesed ölébe, a lovaglópóz az egyik kedvenced!
Egyáltalán nem igénylitek éjszakánként egymás testének a közelségét, te a franciaágy egyik szélén, ő a másikon szunyókál? Ha így merültök álomba, érdemes azon elgondolkodnotok, hogy a köztetek lévő fizikai távolság nem jelez-e érzelmi távolodást is! Ebben a testhelyzetben kizárólag saját magatokra figyeltek, nem mondtok le a kényelemről, hogy alvás közben is érezhessétek egymás testét. Ugyanez igaz a szexre is: jól ismeritek egymás erogén zónáit, mégis a legunalmasabb pózban szexeltek, ritkán szántok időt hosszas, érzéki szeretkezésre! Aki jobban terpeszkedik el az ágyon, az a domináns a kapcsolatotokban és a szexben is!
Bensőséges és érzelmekkel teli kapcsolatról árulkodik, ha úgy alszotok el, hogy a te fejed a pasid mellkasán van, ő pedig szorosan átölel téged a karjaival. Nagy valószínűséggel kiegyensúlyozott és mindkettőtök számára kielégítő a szexuális életetek! Nem vágytok vad hancúrokra lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyeken, és szexshopba sem gyakran jártok, a szeretkezésben ugyanis nem is annyira a testi örömöket, hanem magát az együttlétet becsülitek a legjobban: pontosan ezért kedvelitek a misszionárius- és kanálpózt, hiszen így szorosan egymáshoz simulhattok!
|