Női farmerkabátok – mit érdemes tudni róluk, és hogyan viseljük őket?

Divat

A női farmerkabátok igazán ikonikus darabnak számítanak a divattörténelem tengerén. Egy időre majdnem elfelejtettük őket, pedig volt pár olyan korszak, amikor alig akart leszakadni a farmerkabát rólunk. Mit érdemes tudnunk erről a nagyon is praktikus kabátféléről?

Igazi retró feeling, ami tökéletes a modern öltözékhez

A farmer ugyan az 1800-as években született, viszont a kabát elődje, azaz a farmering csak az 1900-as évek elején kezdte meghódítani a férfiak szívét. Ekkor még a dolgozó réteg számára volt szimpatikus a farmer felső, elvégre maga a farmeranyag a munkások számára egy strapabíró és nagyon jól szellőző anyagot jelentett. Nem sok kellett, hogy a farmering koncepciójából kabát is szülessen, amit a cowboyok is átvettek. A hölgyek csak jóval később kezdték igazán átvenni a farmer viselését, már nem csak úgy, mint munkásruházatot, méghozzá nagyjából a háború alatti és utáni időszakban. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy sok esetben nekik is olyan helyen kellett mozogni, ami megkívánta a strapabíró ruházatot. Innen pedig csak pár lépés volt, hogy a farmer végleg bekerüljön mindként nem divattárába. A farmert ma is mindenki imádja, a farmerkabát pedig sosem tűnt el a divatból, csupán kicsit háttérbe szorult. Az idei szezonban azonban már teljesen máshogy állunk újra a farmerkabáthoz. Ez remekül látható a House Brand kínálatán is többek között.

Hogyan érdemes viselni a farmerkabátot?

A farmeranyag annyira beivódott a modern viseletbe, hogy a kék színe ellenére mindenhez remekül kombinálhatjuk. A női farmerkabátok mindenféle színben és kivitelben tökéletesen mutatnak egy miniszoknyához, illetve bármilyen sorthoz is nyárra. Hűvösebb időben pedig természetesen mindenféle anyagú nadrághoz javallott. A farmerkabát ráadásul a bőr nadrágokat és szoknyákat is nagyon jól „viseli”. Igazi vagány szetteket hozhatunk létre ezen két anyag kombinálásából. Ez pedig nem is csoda, hiszen már ezerféle típus és modell létezik farmerkabátból. A női farmerkabát – House Brand által kínált verziói tökéletes példák arra, hogy mennyiféle fazon közül választhatunk.