Van itt ez a világgazdasági válság izé. A fél világ ráeszmélt, hogy nyakig van a fekáliában, de mi ebben is megelőztük a világot. Mi már régen tudjuk, csak épp nem hisszük el. Most viszont kiborult a bili, hiszen az óceán túlsó partján lebuktak a bankárok, hogy fűnek-fának fedezet nélkül adtak hitelt. Meg is segítették őket gyorsan a közösből. Nálunk meg ...? No, erről írok itt, beljebb. Vigyázat! Hosszú lesz. És persze politika. De ha nem is érdekel, sajnos érint.
Persze begyűrűzött hozzánk is a válság. Zuhan a forint, meg bajban az adósok. Lényegében már másnaptól. Ugye milyen fura lett volna, ha nem gyűrűzik be hozzánk is? Most meg itt ülünk nyakig. Persze gyorsan kiderült, hogy egy ausztrál tőzsde izé egyszemélyben (!) elkezdett szórakozni a forinttal, mi meg fizethetünk. Ha valaki ezt elhiszi, annak ajánlom figyelmébe a zsebtévé adásait is, mert az legalább az életre készít fel.

Nagy baj van ott, ahol egy nemzeti valutával egy eddig soha nem hallott bróker tud szórakozni. Mi lenne, ha a nagyhalak is nekünk esnének?

Azt mondják, hogy az a baj, hogy valutában adósodtunk el, azaz lényegében mi vagyunk az okai a válságnak. A közvetlen nőnemű felmenőd, az! Hát hogy a bánatba ne abban adósodtunk volna el, amikor a bankok a forint alapú hiteleket extra magas kamatokkal büntették? Ja, hogy ezekhez lehetett elszámolni különféle állami támogatásokat, amaz meg piaci? Akkor kit is szolgál az állami támogatás? No, de elkalandozok, mert nem erről akarok írni...

Eladósodtunk valutában és most itt a baj. Hol? Bedőltek a hitelek? Milyen hitelek tessék mondani? Majd ezután, amikor sorra küldik el az embereket munkahelyükről. Majd most. Hogy ezen munkahelyek egy jelentős részét állami támogatással létesítették? Adókedvezményekkel? Sokba lesz ez nekünk.

Józanabbak azt mondják, hogy azért van nálunk a forinttal a gond, mert gyenge a gazdaság. Az. Nem amelyik van, hanem amelyik nincs. (Mindjárt kifejtem.) Eddig trükkök százaival azt hazudtuk, hogy erősek vagyunk, hogy szárnyal a gazdaság, hogy pannon puma. (Itt nem bírom megállni, hogy meg ne említsem a pannon pumázó akkor miniszter emberkét, aki most a nagy számonkérő szerepében tettszeleg. Talán még el is hiszi magáról.)

Ha most valaki azt gondolja, hogy ez valami kormánykritika akar lenni az téved. Ugyanis ez a kollektív hazugság már nagyon régen megvan. Lényegében a rendszerváltás óta. Nem most lett, csak most borult ki a bili. Szóval az egész politikai "elit" úgy ahogy van, kollektíven saras.

Hogy alapvetően mi is a baj? Megmondom, csak tessen leülni! Sokkoló adatok jönnek: Vagyunk ugye az országban ~10 milliónyian. Ebből a 10 millióból tetszik tudni mennyi a munkaképes korú? 2006-ban 6.4 millió. A népesség egyharmada koránál fogva eltartott. (Adatok a KSH-tól.) De ez még nem elég! Tetszik tudni, hogy ebből a 6.4 millióból hányan alanyai az SZJA-nak? (Személyi jövedelemadó) 2006-ban 4.5 milliónyian. Gyakorlatilag a népesség kevesebb, mint fele adófizető. (Adatok: APEH)

No, kérem szépen, itt van az eb elhantolva. Ez a mi nagy bajunk. És tessék kapaszkodni, mert ebből a 4.5 millióból 788 ezer fő közalkalmazott. Ez nem azt jelenti, hogy élősködő lenne a társadalmon, mint ahogyan azt néhány tiszavirág-életű népszerűségre vágyó politikus láttatni szeretné! Ők fontos és szükséges munkát végeznek a társadalomnak. Óvónők, tanárok, rendőrök, tűzoltók, akármik. Megdolgoznak a pénzükért. Viszont az Ő szükséges munkájuknak a munkabérét a fennmaradó 3.8 milliónyi adófizetőnek kell megtermelnie.

Ezek az alapok. Azt hiszem, bárkinek nyilvánvaló, hogy ez így nagyon nem lesz jó. Csak idő kérdése, hogy mikor borul ki a bili. De mi - a politikai "elit" - keresett egy szőnyeget és jól alásöpörte a gondot. Meg még tetézte is kicsit.

Eltöröltük ugye a sorkatonai szolgálatot. Ez jó. Viszont a sorkötelesek nagyon elcsúnyították volna a munkanélküliségi statisztikák, hát kitaláltuk, hogy menjenek egyetemre, főiskolára. Mentek is. Mi meg kifizettük és fizetjük ma is. (Ugye még emlékeztek? Matek kettessel informatikust képzünk.)

Fenntartunk iskolákat, csak mert kell. A gyerekek meg fogynak. Nagyon. Átalakítjuk az oktatási rendszert úgy, hogy lényegében megszűnik a szakmunkásképző, a szakközépiskola. Most kijön a gyerek a középiskolából és még elvileg sincs szakmája. Nem tud dolgozni, nem tud adót fizetni.

Sok belsős mondja nagyon régóta, hogy az egészségügyben óriási pazarlások és elképesztő nincstelenség egyszerre van jelen. De hozzányúlni? Azt nem mer senki. Amikor meg igen és nagyon rossz statisztikákkal rendelkező kórházat (osztályt) bezárnak, akkor a vidéki polgármester nemzethalált kiálltva szervez demonstrációt, hergeli a népet. Közben meg saját felesége inkább a szomszéd város klinikájára megy szülni. Mert azért annyira csak nem jó az a kórház. Csak nektek.

Fenntartunk olyan rendszereket, melyek egyetlen szerepe önmaga létének igazolása. A hivatal sok esetben velünk szereztet be igazolásokat, majd azt a másik hivataltól átkéri maga is. Hivatal egyeztet hivatallal, de a hivatalnok felelőssége gyakorlatilag nem létezik.

És akkor még a válság ürügyén itt van ez a kötelező szembenézés is saját magunkkal. Erre mivel tematizálja a sajtó a közbeszédet? A képviselők fizetésével, meg számával. EMBEREK! Tessék már észrevenni, hogy ez csak cirkusz! Gumicsont! Ennél sokkal nagyobb a baj, de amíg ezt a csontot rágjuk, addig nem fér a szánkba a másik. Ráadásul az átlagemberhez képest ugyan sokat keresnek, de már egy banki középvezető is kiröhögi őket. Keressenek kétszer ennyit! Vagy háromszor. Legyenek kétszer ennyien! A fene bánná. Csak érdemben az országgal foglalkoznának. De nem.

Van két messiásunk. Egy jobb lenne, de nekünk egyből kettő is van. Az egyiknek dolgoznia kellene, de inkább azzal foglalkozik, hogy nehogy a másik legyen a főnök. A másik meg azzal tölti napjait, hogy bármi áron - a mi bőrünk árán is - Ő legyen a főnök. Az egyik látszat reformokkal próbálkozik, a másik meg még ennek is keresztbe fekszik. Valamelyiknek kicsit háttérbe kellene vonulnia. Nekem mindegy melyiknek.

És bedobják a gumicsontot - igen, mindketten - hogy a képviselők száma. Egyik azt mondja, legyen fele, de lista. Persze, mert így talán nem bukik legközelebb akkorát. A másik is azt mondja, hogy fele, de egyéni. Mert nem akar változtatni. Ugyan ne gondolja már senki, hogy utóbbi akar fele annyit. Egy csudát! Azért javasolja ezt, mert így újra kellene rajzolni a körzetek határait és ebben biztosan nem fognak megegyezni. Látszólag változtatni akar, de úgy, hogy még véletlenül se legyen változás. Hisz az Ő emberei ülnének - szerinte - a bársonyszékbe.

Persze kitalálták már azt is, hogy majd a szakértők. Ugyan már! Hisz mindenki tudja, hogy az én szakértőm igazi szakértő, a tiéd meg csak pártkatona. Mindegy honnan nézzük.

Mit lehet ilyenkor csinálni? Elzavarni őket dolgozni. Nem csak úgy általánosságban ám, hanem igaziból. Nem támogatni, hogy népszavazásosdival szinesítsük a gumicsont rágását, hanem érdemi változást követelni. Még akkor is, ha ez ma fáj. Hogy holnap, gyermekeinknek már ne fájjon.

Szólni kell nekik, írni kell levelet - vagy épp blogok százait - hogy tessék dolgozni. Tessék érdemi munkát végezni! Nem az érdekel minket, hogy hogy fogják hívni a miniszterelnököt! Azt mondja meg, hogy hogyan lesz több az adófizető. Aki dolgozik. Ha más nem, akkkor vállalkozik. De nem úgy ám, hogy már a kezdő vállalkozást is agyonvágjuk az adókkal, járulékokkal! Mivel fogják őket segíteni?

Mondják meg, hogy hogyan fogják csökkenteni az állami kiadásokat! De nem ám csak úgy, hogy majd ezermilliárddal csökkentjük az államaparátus kiadásait! Mert az annyi összesen! Mondja meg, hogy hogyan nyúl hozzá a szakképzéshez. Hogy hogyan alakítja át az egészségügyet, hogy a betegágy mellett se dolgozzanak kevesebben, mint egyéb helyein. Hogy hogyan vet véget annak, hogy az állami apanázsból kiskirályként viselkedjenek intézményei. Fel meri-e vállalni, hogy szétzavarja a megyei önkormányzatokat, melyek semmi olyasmit nem csinálnak, amit a települési önkormányzat ne tudna ellátni?

Valljon színt, hogy hozzá mer nyúlni szent tehenekhez! El meri-e adni azt a MÁV-ot, amelyet az utóbbi években annyi pénzzel támogattunk, hogy a társadalom belerokkan.

Mondja meg mit tesz! Mert beszélni mi is tudunk. Népszerűt mondani nem kunszt.

Mert nyakig vagyunk a barna lében és most még lötyög is. Jobb lenne a felszínen maradni. Még akkor is, ha ehhez most kell vennünk egy nagy levegőt.