Néhány hétnyi tavaszidézés után hozzánk is megérkezett a borús, hűvös őszi időjárás, és ezzel a köhögés, nátha, megfázások időszaka is.
Természetes, hogy igyekszünk megóvni gyerekeinket a hidegtől és annak minden kellemetlen következményétől és velejárójától, de tudnunk kell, a meleg szobába zárásnál sokkal többet tehetünk a cél érdekében, ha sokszor megyünk ki a levegőre, és - megfelelő felkészülés mellett - éppen a hideget magát használjuk edzőnek.
Kutyaharapás szőrivel?
A szakkönyvek és gyermekorvosok zöme nem azért javasolja a kismamáknak, hogy legalább fél órára minden nap vigyék ki a gyerekeket a friss levegőre, még akkor is, ha esetleg lázasak, mert éppen ez a divatos nevelési elvek egyike. Ellenálló-képességünket, csakúgy, mint a babákét, az edzi igazán, ha minél többször töltünk el rövid időt a hidegben.
A borús, esős őszi és téli hónapokban sok szülő félti az apróságokat a hidegtől, megfázástól. Az igazság azonban az, hogy azok a gyerekek, akik már pár hónapos koruktól minden nap edződnek a hideghez, sokkal kevesebbet és rövidebb ideig betegek, mint akiket a meleg szobában őriznek és minden széltől óvnak. Vannak bölcsődék, óvodák, ahol a gyerekek ebéd után kint alszanak a teraszon - mínusz 5 fokig, nem csak "szép időben" (de nem is az esőben, természetesen).
Többször keveset
Ha megállunk valahol...
Ha pár percre megállunk valahol, esetleg vásárolni megyünk, belépünk egy boltba, ismerőshöz, hajlamosak vagyunk úgy ácsorogni hosszú perceket, félórákat a melegben, ahogyan kint is jártunk. Legalább a gyerekekről próbáljuk meg ilyenkor is levenni a sapkát, sálat, ha öt percnél többet maradunk, lehetőleg a kabátot is. Macerásnak tűnhet, különösen azokkal a gyerekekkel, akik végigvisítják az öltöztetést, de megéri.
|
A babákat, tipegőket elég macerás fel- és leöltöztetni, és sok esetben a szülőknek is sokkal kényelmesebb ezt kikerülni, a hideg szélre hivatkozva inkább bent maradni, vagy legfeljebb egyszer kimozdulni, de akkor hosszabb időre. Az öltöztetési nehézségek ellenére azonban ez utóbbi azért nem az igazi, mert ha sokáig tartózkodunk a hidegben, a kicsik teste könnyebben átfázik, lehűl, ezért egészségesebb, ha inkább délelőtt is, délután is beiktatunk a programba egy-egy rövidebb lakáson kívüli programot.
A tipegőknél megpróbálkozhatunk a babakocsis utak helyett a sétával, motorozással. Kisebb az esélye, hogy lehűljön keze-lába, vagy megfázzon, ha folyamatosan mozog, mint ha csak a kocsiban üldögél, még ha jól becsomagolva is. A legkisebbeket, akik még mindenképpen "babakocsihoz vannak kötve", öltöztessük fel rétegesen, legfelülre pedig olyan kezes-lábast húzzunk, amely inkább szellős, mint "pont jó". A több réteg és a laza kabát jobban megtartja a meleget, mint a szűk ruhák, vagy egy-két nagyon vastag pulóver.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy ha esik, ha fúj, a gyerekeket reggeltől estig be se engedjük majd a házba. A friss levegő mindenkinek fontos, de semmiféle tragédia nem történik, ha olykor valamilyen ok miatt kihagyunk egy-két napot. Nem érdemes bőrig ázni, csak hogy teljesítsük a napi penzumot, és a kicsi betegségei alatt is megfontolandó, mikor és mennyi időre érdemes kimozdulnunk.
Védekező praktikák
 Az okos öltözködésen túl több apró trükköt is bevethetünk az immunrendszer edzésére és a megfázás elkerülésére.
Mielőtt kilépnénk a lakásból, "készüljünk fel" a hidegre. Szervezetünknek könnyebb lesz alkalmazkodni a kinti időjáráshoz, ha indulás előtt egy pohár hűvös itallal - (nem jéghideg) vízzel, teával, stb. - szoktatni kezdjük az alacsonyabb hőmérséklethez. Adjunk a kicsiknek is egy-két langyos kortyot a séták előtt.
Kenjük be az arcukat babakrémmel, szájukat szőlőzsírral, orrukat gyerek orrkenőccsel - akkor is, ha még nem száraz a bőrük, nem náthás az orruk. A rendszeres védekezéssel sok hasonló problémát megelőzhetünk, még mielőtt felbukkanhatnának.
Öltözzünk okosan
Ahhoz, hogy baba is, mama is kellemesen érezhesse magát a téli sétákon, elengedhetetlen a megfelelő ruházkodás. A túlöltöztetés ugyanúgy árthat, mint ha nem elég meleg a viselet. Alapszabály, hogy a legkisebbeket, akik még csak a kocsiban fekszenek vagy üldögélnek, alaposabban fel kell öltöztetni, mint a szaladgáló örökmozgókat. Alulra body vagy trikó, póló, hosszú ujjú vékony, majd vastagabb pulóver, végül a kabát vagy anorák, sál, sapka, kesztyű - a hidegtől függően variálhatjuk a rétegeket. Ügyeljünk arra, hogy inkább a babakocsit béleljük ki alul-felül egy pléddel, bundazsákkal, mint hogy a babát öltöztessük túl.
A felöltözés és levetkőzés sokszor több időt vesz igénybe, mint maga a séta. Készítsünk ki minden ruhadarabot előre, a kezünk ügyébe, harisnyától a kesztyűig. Először próbáljunk meg mi magunk elkészülni, a legfelső réteg kivételével, csak ezután kezdjük öltöztetni a babát. Amikor már róla is csak a kabát hiányzik, két választásunk van. Ha ki tudjuk tenni a babakocsiban az ajtó elé, amíg mi is végzünk az öltözködéssel, felöltöztethetjük először a babát. Ha külön van nadrág és kabát, húzzuk fel a nadrágot, pulóvert, cipőt, csak ezután a kabátot, sálat, sapkát, legvégül a kesztyűt. Ha egyrészes anorákunk van, húzzuk fel a nadrág részét derékig, majd hagyjuk így, amíg feladjuk a csizmát vagy cipőt. (A további sorrend ugyanaz, mint a kétrészeseknél.)
Ha nem tudjuk a babát a friss levegőre tenni, amíg mi is befejezzük az öltözködést, i nkább öltözzünk fel mi először. Húzzuk fel cipőnket, kabátunkat, éppen csak a sálat-sapkát hagyva ki, utána kerüljön sor a kicsire. Valószínűleg szaunában fogjuk érezni magunkat, mire befejezzük az öltöztetést, de így elkerülhetjük, hogy a kicsi bemelegedjen, amíg mi az utolsó simításokat végezzük magunkon. Ha lehet, inkább mi töltsünk pár percet beöltözve a melegben, mint ő.
Forrás: origo.hu
|