Minden szülõ egyetért abban, hogy alapvetõ nevelési feladat megtanítani a gyermeket arra, hogy mi a jó, mi a rossz, megérteni és elfogadtatni vele: vannak dolgok, amelyeket nem szabad megtenni, másokat viszont meg kell tenni, s vannak olyanok is, amelyeket megtehet, ha akar. A magatartási szabályok kiépítésének és elsajátításának egyik fontos eszköze az a nevelési módszer, amit fegyelmezésnek hívunk.

Fegyelmezési formák
Az utóbbi évtizedekben világszerte széles körben végzett tudományos kísérletek, tervszerû felmérések sora bizonyítja, hogy az a mód, ahogyan a szülõk már a legkisebb kortól fegyelmezik gyermeküket, hosszú idõre, talán egész életére meghatározza a gyerek karakterét, a közösségbe való beilleszkedését. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy bõvítsük a különbözõ fegyelmezési formákra és azok várható hatásaira vonatkozó ismereteinket.
A felnõttek többségében a fegyelmezés fogalmához kellemetlen emlékek, érzések, élmények társulnak. Talán ezért is vállalják olyan sokan, hogy a fegyelmet csak félelemkeltéssel, erõszakkal, fenyegetésekkel lehet fenntartani, és kevesen hiszik, hogy dicsérettel, szép szóval, egyszerû példaadással is lehet fegyelmezni. Így aztán még napjainkban is igen elterjedt a hatalomra, megfélemlítésre épülõ nevelési forma, a helyzeti, sokszor a testi fölény kihasználása. Az eredmény rendszerint igen szomorú, hiszen a gyerek, amint kikerül a közvetlen ellenõrzés alól, kitombolja magát. Ha módja nyílik rá, õ üt, õ parancsolgat, õ fenyegetõzik, õ zsarnokoskodik - ahogyan azt szüleitõl látta, tapasztalta.
Kérdés, hogy a keményen, hatalmaskodóan és erõszakosan nevelõ szülõk valóban szeretik-e, eléggé szeretik-e gyermekeiket. A szülõi szeretet ugyanis - ellentétben a hiedelemmel - nem ösztönös, magától értetõdõ egyetemes emberi sajátság, amit mindenki átél attól fogva, hogy gyermeke lesz. A szeretet olyan érzelmi viszony, amely elsõsorban a viselkedésben, a cselekvésekben tükrözõdik, és ennek megfelelõen vannak fokozatai.

Szeretetigény
Eléggé szereti-e gyermekét az az anya, aki csupán a legszükségesebb testi gondozását biztosítja? Van, aki ellátja ugyan gyermekét, de csak olyan mértékben, hogy ne veszélyeztesse fizikai épségét. A lelki károsodás általában nem olyan szembetûnõ, nem mérhetõ olyan könnyen, mint a testi elhanyagoltság, és hatása gyakran csak késõbb jelentkezik. Az érzelmileg elhanyagolt, szeretetigényben kielégítetlen gyerek vagy elvadul, a környezetével szemben bizalmatlanná válik, fél minden szokatlan helyzetben, vagy pedig durvaságra hajlik, dacos, sokszor ellenséges a világgal szemben.
A szeretethiányban szenvedõ gyerek vagy "levakarhatatlan" arról, aki gyengédséggel közelít hozzá - vagy ellenkezõleg, szinte "megszelídíthetetlen" lesz, menekül minden gyengédségtõl, szóval nem képes kiegyensúlyozott kapcsolatok kiépítésére.

Elszalasztott lehetõségek
Van a szeretetlenségnek más, leplezett formája, változata is. A szülõk saját elhatározásukból, saját vágyaikat követve hozzák világra gyermekeiket, ez többnyire természetes. Sokan azonban a szülõi szerepet, mint valami kényszerû nyûgöt viselik-elviselik. Felpanaszolják a gyermeküknek, hogy miatta maradtak le az élet sok lehetõségérõl, egész életük csupa lemondás, áldozat.
Ezek a szülõk úgy vélik, külön érdem, ha a gyermeknek mindazt megadják, amit egyébként a józan ész szerint teljesen természetes, hogy megadnak. Hálát kívánnak a gondozásért, köszönetet várnak a szeretetért. A gyereknek, különösen a kisebbeknek azonban érthetetlen, hogy miért is kell hálásnak lenniük, s nem képesek felfogni, hogy anyjuk attól szenved, hogy õket szereti.

Családi "illem"
Gyakori az is, hogy a szülõk a helyes magatartás kialakítása érdekében a társadalmi-családi illendõség nevében mutatnak túlzott szigort. Sok családban igen merev hagyományai vannak az "illemnek", a viselkedési szokásoknak, amelyekhez a gyereknek is elõírásszerûen alkalmazkodnia kell. A gyerek azonban a szabályok sokasága között úgy érzi magát, mintha minduntalan akadályokba ütközne, hiszen valóban tilalmak "rácsai" veszik õt körül. "Ne beszélj, ha én beszélek", "ne piszkold össze magad", "ne rongáld a játékodat", "ne tedd ezt, ne tedd azt", mert "az nálunk nem szokás" - hallja unos-untalan. Az érdeklõdõ, nyiladozó értelmû gyermek pedig fel akarja fedezni környezetét, meg akarja ismerni a tárgyakat, az embereket, birtokolni akarja a világ egy kis darabját, és vágyakozik, hogy a felnõttek székébe ülhessen, kipróbálja anyja vagy apja tárgyait, megfigyelje, mit és hogyan csinálnak mások. S akkor észreveszi, hogy ha elnyomja kíváncsiságát, vágyait, akkor mosolyra derülnek körülötte az arcok, s a jó gyermeknek kijáró kedvességgel veszik körül. Legfõbb óhaja tehát, hogy minél hoszszabb idõn keresztül biztosítsa ezt a nyugalmas, kellemes helyzetet: fogadják el és szeressék.

Szeszélyes szülõk
Külön érdemes szólni a hangulatilag változó, szélsõséges nevelésrõl. A kisgyerek képtelen eligazodni a szülõk kedélyhullámzásain: ha anya vagy apa jókedvû, pihent, akkor babusgatják, dédelgetik, majd máskor számára érthetetlen okból kiabálnak vele, megverik, megbüntetik, olyan dolgokért is, amelyekért korábban nem járt büntetés.
A szeszélyes szülõk a kisgyerek szemében még tévedhetetlenek, hatalmasak és igazságosak. Úgy érzi, minden tettük helyes és jogos. Ha megbüntették, nyilván rászolgált: rossz volt. Mivel nem ismeri ki magát a szülõk változó követelményei között, egy idõ után jobbnak látja, ha semmit nem csinál - így kevesebb baj érheti. Így válik a szélsõséges bánásmód következtében teljesen elbizonytalanodottá, gátolttá, visszahúzódóvá.
Gyakran elõfordul azonban, hogy átveszi a szülõk tulajdonságát, maga is kiszámíthatatlanul viselkedik, szorongásai féktelenségbe csapnak át.

Egyenletesen, következetesen
A legmegfelelõbb viselkedési formák kialakítása nem igényel különös nevelõi eszközöket. Az egyenletesen meleg, szeretetteljes légkörben felnövõ gyerek azonosulni igyekszik a szeretett szülõ személyével, magába építi kívánalmait, viselkedésével igyekszik elérni a szülõ elégedettségét, elismerését, elkerülni helytelenítését, lelkiismerete közvetíti számára a szülõ hangját, jó magatartása valóban önmagában hordja jutalmát. A gyermek életében központi helyet foglal el a szeretetvágy. Éreznie kell, hogy szabadon, önállóan mozoghat környezetében, de vigyáznak rá, irányítják, egyes helyzetekben megfeddik, helytelenítik viselkedését. Így fokozatosan megtanul különbséget tenni a helyes és a helytelen magatartás között.

Mikor jó?
A gyereknek mást jelent a "jóság", mint a felnõtteknek. Sajnos, a szülõk legtöbbször akkor nevezik jónak gyermeküket, amikor az éppen roszszul érzi magát: történetesen, ha az anyai intelem hatására órákig csendben ül a sarokban vagy "szép nyugodtan megvan egyedül" és nem zaklatja anyját, hogy az ölébe kívánkozik, sem apját, hogy játékába be akarja vonni, nem futkos, nem piszkítja össze magát, nem fogdos meg mindent, ami a keze ügyébe kerül. Ám a gyerek mit sem szeretne jobban, mint rohangálni fel és alá, megtapogatni a tárgyakat, megnézni, mit rejt a belsejük, együtt játszani apjával, belekapaszkodni anyjába, szóval: minél bensõségesebben ismeri a szülõ a gyereke képességeit, tulajdonságait, törekvéseit, annál könnyebb feladat számára megkülönböztetni a viselkedési formákat. Azokat, amelyekért jogos a tiltás, a büntetés, a feddés, és azokat, amelyek bár olykor terhesek számára, a gyerek érdekében el kell tûrnie. Csak így nevelhet önálló, cselekvõképes, egészséges lelkû, társaival együttmûködni tudó gyereket, aki lassan megtanulja megítélni: mit lehet és mit nem lehet, mit szabad és mit kell tennie.

X.évf./12.sz.
Szerzõ: Dr. Flamm Zsuzsa
Forrás: Anyák Lapja

Hozzászólások (0)

A hozzászólások megjelenítése/elrejtése

Szólj hozzá Te is!

A hozzászólás-űrlap megjelenítése/elrejtése

Név:

Email:

Hozzászólás:

kisebb | nagyobb

Írd be a képen látható karaktereket

Küldés