|
Reggel, délben, este... eleinte úgy tûnik, még a napszakok sincsenek a helyükön a kisbabás család életében. Azután alakulni kezd a rend, ahogy egyre jobban alkalmazkodunk egymáshoz.
Anikó születésétõl fogva rendre nevelte Zsoltit: azt olvasta, hogy a „jól tartott csecsemõvel” csupa öröm az élet. Zsolti tehát négyóránként eszik, éjjel csak teáztatják, nappal a járókában „játszik”. A menetrendet nem boríthatja fel sem vendégeskedés, sem nagyobb kirándulás. Etetésre haza kell érni, ha törik, ha szakad. Anikó retteg, nehogy elrontsa valahol, és kikészül, ha a kicsi mégis megzavarja a házimunkában. Zsolti eleinte lilára üvöltötte a fejét éjjel és nappal is, ha éhes volt, vagy egy kis dajkálásra vágyott. Ma, félévesen már ritkábban követelõzik. Nem vár segítséget, tudja, hogy úgyse kapna. A szoptatásnak pedig régen vége.
Kármen a szabad nevelés híve. Számára a „napirend” szó egyenlõ a szülõi zsarnoksággal. A másfél éves Jázmin akkor alszik, akkor eszik, amikor akar, vagy amikor „úgy alakul”. Ha a szülõk sokáig fent vannak, csak éjfélkor kerül ágyba a kicsi is, máskor – ha dolguk van – ágyba dugják nyolckor. Vannak ugyan étkezések, de a falatozás egész nap tart. Nincs különbség a hétvége és a hétköznap között sem, mivel otthon dolgoznak. Kármen egyre kimerültebb, a gyerek sem tûnik túl boldognak.
Vajon meg kell keresnünk a középutat, és egy harmadik szabályrendszert felállítva élni az életünket? Úgy tûnik, ez sem lehetséges. Inkább ismerjük meg a gyereket, és a saját elvárásainkkal, indítékainkkal is jöjjünk tisztába.
Az igények egyeztethetõk
Martinovichné Debulay Bianca szoptatási szaktanácsadó a La Leche Liga magyarországi szervezetének vezetõje, négy gyerek édesanyja.
– Tévhit, hogy maga az igény szerinti szoptatás eredményezi a káoszt, és emiatt „romlanak el” gyerekek, hullanak szét családok. Az igény szerinti szoptatás lényege nem a teljes zûrzavar, hanem a kisbaba igényeinek kiszolgálása, ami fontos a baba fejlõdése, egészsége szempontjából, hiszen ez biztosítja a megfelelõ tejtermelést. Bár az elsõ hónapok többnyire nagyon nehezek, nem kell azt gondolni, hogy mindig ilyen összevisszaság fogja jellemezni a család életét. A babának van saját menetrendje, a legjobb az lenne, ha azt megismernénk, ahhoz alkalmazkodnánk. Ez nem könnyû, mert a csecsemõ életritmusa nagyon eltér a felnõttekétõl. Sokat segít, ha belegondolunk, hogy a felnõttek sem esznek mindennap, ugyanazokban az idõpontokban ugyanannyit. A menedzser sem fakad sírva, ha éhesen kell ülnie egy véget nem érõ értekezleten, hanem enged a külsõ nyomásnak. Aztán amikor hazaér, persze képes egy ültõ helyében fölfalni az egész napra elegendõ bõségtálat. A kisbaba szerencsére még nem így mûködik.
– Hogy lehet átvészelni a kezdeti nehéz heteket?
– A legjobb, ha átmenetinek tekintjük ezt az idõszakot. Bizonyos életszakaszok komoly alkalmazkodást és rugalmasságot követelnek meg a hozzátartozóktól. Ha beteg vagy idõs rokonunkat kell ápolnunk, természetesnek vesszük, hogy egészen lehetetlen idõpontokban állunk rendelkezésére, akár hónapokig, évekig is. A csecsemõkor is ilyen különleges életszakasz, amely néhány hónap alatt biztosan elmúlik.
– Mit tegyünk, ha nehezen tûri ezt a helyzetet a többi családtag?
– Ahogy telnek a hónapok, a babát is terelgethetjük afelé, hogy alkalmazkodjon a család napirendjéhez. Amikor felmerül, hogy a család vagy a párkapcsolat az igény szerinti szoptatás miatt megy tönkre, mindig kiderül, hogy valami más probléma is feszül a családtagok között. Az igény szerinti szoptatás nem feltételezi azt, hogy – eltekintve az elsõ hónapoktól – teljesen lemondunk az irányításról, mindent megengedünk a gyereknek, nem állítunk korlátokat, és nem tartjuk keretek között a család életét.
Ellentmondások közt élünk
Vajon miként érinti ez a kérdés a saját idõbeosztással rendelkezõ házaspárból hirtelen szülõvé váló felnõtteket? Molnár Judit pszichológust nemritkán keresik fel olyan szülõk, akik nehezen tûrik ezt a változást.
– A mai nõk többsége két tûz közé kerül. A kismamának egyrészt úgy kellene beosztania az idejét, mintha a szüléssel semmi sem változott volna meg, el kell látnia a ház körüli teendõket, de közben „nõnek” is kellene maradnia. Másrészt úgy, mintha minden megváltozott volna, hiszen a társadalom elvárja, hogy föláldozza magát a gyerekért. Ezzel együtt fogalma sincs arról, hogyan is kellene „uralnia” a kialakult helyzetet. Eddig az óvoda, az iskola, a szülõk és a munkahely megtették ezt helyette. A szabadság rázuhan, és maga alá temeti. Pedig a babázás éveit valódi szabadságként is meg lehetne élni. Jó példa erre az az anyuka, aki a nagyjából nyolc óra körüli szoptatást kinevezi vacsorának, s egy minden este ismétlõdõ szertartást szervez köré. A picit „pizsamába” öltözteti, elsötétíti a szobát, halk zenét tesz föl a szoptatáshoz, lezárja a baba napját. Úgy gondolja, mostantól jön az õ saját ideje. Ha kell, két óra múlva megszoptatja, de ezt már a baba „éjszakájának” tekinti, aki néhány órára mellékszereplõje lesz csak az életének.
– Úgy tûnik, elég, ha kapaszkodókat jelölünk ki az életünkben.
– Valóban, belsõ rend híján ez a dolog lényege. Ha egy teljesen „szétesett” felnõtt betegemnek azt javaslom, hogy mindennap három óra húszkor nyissa ki a konyhaablakot, már sokat segítettem neki, pedig ennek az ablaknyitásnak amúgy semmi, de semmi értelme. Az akarat koncentrálásának énerõ-fokozó hatása van, amely segíthet a rend megtalálásában. Nem szükséges kemény napirendet bevezetni, de néhány dolog emelkedjen ki a napból. Mondjuk, a fõétkezések. Ezekkel is lehet igazodni a gyerek igényeihez, de ehhez bizony meg kell ismerni a kicsit. A gyermekágynak és a komatálnak nagyon fontos szerepe volt ebben. Az anyának és a gyereknek semmi más dolga nem volt, csak az, hogy ismerkedjenek egymással. Hat hét elég lenne nekik arra, hogy kialakítsák kettejük közös ritmusát. Ezután könnyebben igazodnának egymáshoz és a család többi tagjához.
– A ritmus nem egyenlõ a napirenddel.
– Nem, de a ritmus megfigyelése és tiszteletben tartása megalapozhatja, hogy a család kialakítson egy viszonylagos napirendet. Persze nem beszélhetünk olyan napirendrõl, amely minden család számára megfelelõ lenne. Ha az apa sokáig
 |
@@START_COMMENT kep vege @@END_COMMENTdolgozik, és csak este találkozhat a kicsikkel, miért ne maradhatnának fönn mindannyian tízig? Viszont akkor legyen a tízórás takarodó rendszeres, és reggel biztosítsák a szülõk az alvás lehetõségét a kicsiknek, és teremtsék meg maguknak is a közös idõt! A teljes ritmustalanság belsõ bizonytalanságot, káoszt okoz. Tudjuk, hogy már magzati korban van egy bizonyos napi ritmusa a kicsinek, ami ráadásul alkalmazkodik a mamáéhoz. Miért gondolnánk, hogy születés után ez nyomtalanul eltûnik? Csak szoros közelségében kell lenni, oda kell figyelni rá. Sokan úgy gondolják, nem jó szülõk, ha a csecsemõtõl szemernyi alkalmazkodást is elvárnak. Valahogy nem bíznak a babában sem, hogy képes lenne rá. Aztán amikor megszületik a harmadik, negyedik gyerek, csodálkoznak, hogy milyen jól bírja a kicsi a kényszerû alkalmazkodást. „Míg megvalósul gyönyörû képességünk, a rend…”, addig eltelik némi idõ – de megvalósul.
Diktatúra és nevelés
Érdekes és fõként elgondolkodtató, hogy éppen a diktatúrákban tulajdonítottak olyan fontos szerepet a napirend pontos megvalósításának, ebben ugyanis a pontosságra és alkalmazkodásra nevelés legfontosabb eszközét látták. A náci Németországban plakátokon hirdették a minden gyerekre érvényes rendet: napi öt szoptatás négyóránkénti idõközökben, éjszaka nyolc óra szünet. Alatta nagy betûkkel: Ne hagyd, hogy gyereked sírása eltérítsen a napirend pontos betartásától! Hasonló törekvést a szocialista Magyarországon is megfigyelhettünk. Kötött napirendre azért volt szükség az ötvenes-hatvanas években, mert a nõk szülés után nem sokkal munkába álltak, a pár hónapos csecsemõnek pedig bölcsõdében volt a helye. Egyszerûbb volt az élet, ha a csecsemõt nem kellett a bölcsi rendjéhez szoktatni. Ennek ma is élvezhetjük gyümölcseit! Hányszor halljuk, hogy a csecsemõnek minél elõbb át kell aludnia az éjszakát, hogy az etetések közt legalább három órának el kell telnie, és nagyon fontos, hogy az étkezés, a fürdetés mindig ugyanakkor, ugyanúgy történjék. Ezért feltételezik sokan, hogy a csecsemõ sírása mögött az a szándék áll, hogy uralkodjék a felnõtteken.
wur
Elhatároztuk, hogy nem határozunk el semmit
Elsõ fiunkat vártuk. Egy este, mint rendesen, a konyhában ücsörögtünk, és próbáltuk elképzelni, hogy telnek majd a napjaink, ha végre köztünk lesz Matyi. Hagy-e majd bennünket esténként így „ellenni”? Szüleink történetei és a babás könyvek meghökkentõ gyereknevelési tanácsai ismeretében elhatároztuk, hogy inkább nem határozunk el semmit. Majd figyelgetjük a gyereket, és szépen kialakul valami közös ritmus.
Aztán egyszer csak ott feküdt a franciaágy közepén egy mózeskosár. Füzetet vezettem kicsi babám minden nagy tettérõl: szopi, böfi, kaki, alvás, sírás. Egy hónap múlva mindketten a végkimerülés határán álltunk: másfél óránként szopi, sok sírás fürdetéskor, rövid alvások, persze az is csak köztünk a nagy ágyon.
Végül egyik éjjel kétszemélyes válságstábot hívtunk össze, és arra jutottunk, hogy rosszul figyeltünk. Felnõtt szemmel.
Ezután valahogy már nem bosszantott annyira, hogy megint a fiam mellett alszom a férjem helyett – két hónappal késõbb magától „kiszokott” közülünk. Az éjszakai szoptatás is sokkal egyszerûbb lett így, szinte félálomban húztam magamhoz. A fürdésnél nem erõltettük az addigi hét órát. A konyhában ücsörgést estérõl áttettük reggelre, amikor még aludt, vagy akkor ültünk le, amikor lehetett. Megtaláltuk a ritmust!
Három évvel késõbb, Ábellel a pocakomban már nagyon elõrelátóak voltunk. Beszerveztük a nagymamákat, a barátokat, a szomszédokat, hogy mindig legyen valaki kéznél, ha a kicsi sír.
Hamarosan ismét ott álltunk a mózeskosár mellett, és vártuk, hogy felébredjen a benne alvó aprócskánk. Órákon át vártunk. Végül kinyitotta a szemét, és cuppogott egy kicsit, hogy éhes. Megszoptattam, tíz perc múlva már aludt is tovább. Akkor is, amikor az ácsok kalapáltak a szomszédban. Evett, aludt, mosolygott, nézelõdött.
Azóta is nagyon nyugodt, mindig derûs kisfiú. Mosolyogva mászik fel a polc tetejére, szép csöndben beássa a kisautókat a szobanövények földjébe, megissza a kutya vizét, amíg a bátyja szélvész módjára, nagy hanggal nyargal az udvaron.
Kállai Cili
Alkalmazkodunk egymáshoz
Anna gyógypedagógus, férje, Tamás konduktor. Náluk „szakmai ártalom”, hogy fontosnak tartják a napirendet. Az élet – és az öt gyerek – persze nem engedi a percre pontos idõbeosztást.
– Nincs mindenkinek olyan szerencséje, hogy a „nevelési elveihez” teljesen illõ gyereket kapjon rögtön az elsõ szülésnél. Ferkó (12 éves) ilyen. Azonnal átaludta az éjszakát, békés, nyugodt baba volt, ritkán, de sokat szopott. Kezdettõl arra szoktattuk, hogy késõn feküdjön, késõn keljen, mert mi éjjeli baglyok vagyunk. Az este tizenegy órai fürdés bevált, reggel nyolcig aludt, így mi is kipihenhettük magunkat. Andrist (9 éves) már nehezebb volt erre rábírni, mert alapvetõen izgága kölök. Az este még rendben volt, de reggel nem aludt sokáig. Átvészeltük.
A napirendnek mindig voltak alapjai – nyolckor keltünk, egy óra körül ebéd –, ezek között persze azzal töltöttük ki az idõt, ami adódott. Az egyik gyereknél megváltoztattuk a rendszert, mert õ még egyéves kora után is aludt délelõtt és délután is. Amikor õ volt kicsi, mindannyian valamivel késõbb ebédeltünk.
Ahogy ülni tudtak, a családi asztalhoz szoktattuk õket. Ha kért, kapott néhány falatot a mi ételeinkbõl a babakoszt és az anyatej mellett. Végül szinte észrevétlenül csatlakozott a nagyokhoz a legkisebb, így a közös étkezések köré szervezhettük a napot.
A három kicsinek (Kata hat és fél, Balázs öt-, Cili két és fél éves) már az intézményekhez kellett alkalmazkodni. A szoptatás vagy az alvás gyakran eltolódott az õ egyéni igényeikhez képest, mert az iskolába bizony idõre oda kell érni. Ennek ellenére nem úgy néznek ki, mintha nehéz sorsú, lelki sérült gyerekek lennének, mindegyikük totyogókoráig szopott...
Cilinél a legnehezebb megvalósítani a korához illõ napirend betartását. Mivel a nagyok este még javában nyüzsögnek, esze ágában sincs lefeküdni. A mentõangyal a nagymama, aki a szomszéd lakásba költözött. Cili aludhat, míg én a négy gyereket szétszórom reggel, még egy kis bevásárlásra is jut idõm. A nagyi szeme (füle) persze rajta van, így biztonságban tudom a kis Csipkerózsikát a reggeli órákban is.
Anyaságtudomány
Visszagondolva számomra a legtöbb gondot a kiszámíthatatlanság, az állandó készültség jelentette – vagyis a napirend tökéletes hiánya. És ez így volt mindháromszor…
Másodjára mégis könnyebb volt, mert pontosan tudtam, hogy ez azért nem fog örökké tartani, hogy lassan (nagyon lassan) ismét beköltözik közénk a rend.
Kezdetben ugyanis azt tapasztalhatjuk, hogy picinyke gyerekünk csak eszik és alszik – illetve olykor ordít –, mindezt a legváltozatosabb idõpontokban. Az ember hozzákezd valamihez, beleharap egy karéj kenyérbe, aztán félúton kénytelen letenni…
Vigaszt csak az nyújt, hogy az idõ telik, és a gyerek nõ. S ahogy nõ, már nem alszik el a legváratlanabb helyzetekben, nem éhezik meg óránként, le lehet kötni a figyelmét játékokkal, mondókákkal is. Lassan õ is megtanul (kicsit) várni és alkalmazkodni. A helyzet – tapasztalataim szerint – akkor kezd javulni, amikor már csak egy délelõtti és egy délutáni alvásra van szükség. Erre már föl lehet építeni a napot. Nálunk olyan hat-nyolc hónapos korban következett be az áttörés. Másfél évesen pedig, amikor már egyetlen hosszú délutáni alvás is elegendõ volt, úgy éreztem, elérkezett a Kánaán. Délelõttre programokat lehetett tervezni, délután pedig volt két szabad órám!
Egészen addig, amíg meg nem született a következõ gyerekem. Domi fiam kétéves volt ekkor. Az õ kialakult napirendjébe kellett beleillesztenem egy újszülött kiszámíthatatlanságát. S mindeközben azért gondolni kellett a tízéves nagy igényeire is. Domi többnyire játszani akart – velem –, a kicsi szopni, én meg szerettem volna végre kiteregetni a három napja a mosógépben pálló ruhát…
Ilyenkor kell tökélyre fejleszteni az „anyaságtudományt”, amely olyan tantárgyakból áll, mint rugalmasság, szervezõkészség, különféle igények összehangolása, saját igényeinkrõl való – átmeneti – lemondás, és sztoikus beletörõdés az elintézhetetlen feladatokba.
Aztán eltelik az elsõ év. Marci mostanában már csak egyszer alszik egy nap. Elõfordul – olykor –, hogy épp akkor, amikor a nagyobbik... Úgyhogy lassan ismét itt a Kánaán!
-rist-
Mi zavarhatja meg a már kialakult ritmust?
– Maga a fejlõdés: más az alvás- és táplálékigénye egy újszülöttnek és egy féléves babának.
– Különbözõ készségek megjelenése: ahogy a baba okosodik, ügyesedik, egyre többet akar felfedezni a világból.
– Az anya-gyerek kapcsolat természetes változásai: nyolc hónapos és másfél éves kor körül a kicsi különösen igényli édesanyja jelenlétét, retteg az egyedülléttõl vagy az idegenektõl.
– Betegség, oltás, kórházi ápolás, utazás, költözés, testvér születése.
– Szoptatási nehézségek (kevés tej, újabb terhesség, növekedési ugrás).
– Ha rövid idõ alatt, erõszakosan szeretnénk elérni változást (idõre etetünk, hagyjuk sírni éjszaka).
Szõdi Judit
Kismama.hu
|
Mamanetet kezdőlapnak!
A hozzászólás-űrlap megjelenítése/elrejtése
© APTLAB Netstudio ec.