|
Ki hordja a kalapot? Ki az úr a háznál? Vannak családok, ahol a gyerek. A szülõk, a legjobb szándékkal, de úgy elkényeztetik, vagyis inkább úgy elbizonytalanítják csemetéjüket, hogy náluk bizony a gyerek a ház ura. Körülötte forog minden.
Kényeske - fényeske
A kisgyermeket komolyan megterheli az a felelõsség, amit a kényeztetõ szülõ ráterhel. A gyereknek nagyon fontosak a korlátok, amiket a szülõ állít fel, és amikhez konzekvensen ragaszkodik. Csak az a szülõ tudja megtartani a tekintélyét, aki következetesen ragaszkodik a maga által állított elvekhez, korlátokhoz és ezektõl nem tér el ésszerû ok nélkül. Azok a szülõk, akik véletlenszerûen állítanak fel korlátokat a gyerek elé, félelmet és teljes belsõ bizonytalanságot váltanak ki a gyerekbõl. Joggal merül fel hát a kérdés, mi számít kényeztetésnek?
Elkényeztetett az a gyermek, akinek nincsenek egyértelmû korlátok az életében. Aki nem tudja, mennyi az elég csokoládé, mikor kell pihenni, és mikor van itt a játék ideje. Aki önkényesen akarja irányítani a szüleit, mert tõlük is azt látja, hogy önkényesen irányítják az õ napját. Nyafog, ha akarata nem teljesül.
Határon innen, határon túl
A gyermek határainak megszabása a szülõ következetességétõl függ. A kisgyermeknek különösen, de még a kamaszoknak is szükségük van feladatokra, fix pontokra a napirendjükben, amiket a családért, a közösségért kell elvégezniük. Ez nem mindig kellemes dolog, néha meg is lehet tõle szabadulni, de alapvetõen az õ tisztük. Az egész piciknek a biztos napirend még egyértelmû, de az évek elõrehaladtával ez egyre lazulhat.
A tiltás varázsa
Kati kisfia, mikor édesanyja következetesen tilt, rendszeresen megköszöni. Lelke mélyén érzi, hogy szüksége, mégpedig nagy szüksége van a tiltásokra. Kati kisfia ösztönösen felismerte azt, amit nagyon sok szülõ csak a gyermek kamasz kora után ismer fel. A gyerek személyiségének szüksége van a jól felismerhetõ, megtartható tiltásokra.
Érvek a határok mellett
A következetlenség azért veszélyes, mert világosan kijelölt határok nélkül nem alapozódik meg, és nem erõsödhet meg a biztonságérzete. Ez pedig olyan hiány, amelyet késõbb vagy egyáltalán nem tud majd, vagy nagyon nehéz lesz pótolnia. Az, hogy valaki a fiatal felnõttkor szakaszában meg tudjon birkózni az egzisztenciateremtés nehéz feladatával, ennek sikeres megoldásának az alapfeltétele a belsõ biztonság. Amelyhez hozzátartozik annak ismerete, hogyan alakul ki egy közösség mûködésének rendje, amely szabályokon alapul: engedményeken és tiltásokon. E nélkül az ismeret nélkül nehéz összehangolnia a saját igényeit a külvilág akaratával.
Azon kívül pedig, amikor a felnõttségrõl alakuló képe nem vonzó, mert a szülõ nem képes átlátható határokat teremteni, a pillanatnyi mindent szabad és mindent lehet kaotikus univerzumában, (mert hiszen a felnõttek sem tudják, hogy mit akarnak) semmi sem tudja motiválni arra, hogy megtanuljon szembenézni az emberi élet adta feladatokkal és vállalni döntéseinek a felelõsségét, vagyis nem fog ezekkel szembenézni. Miért tenné?
Ésszerû határok
A biztonság alapfeltétele az átlátható határok. A határok kijelölésének bizonytalansága nem tartozik a fejlõdõ értelemre, nem cél, hogy olyasmivel terheljük meg, amihez még nem elég érett, de hiba lenne nem ismertetni meg fokozatosan a felelõsséggel. Lassan és állandóan kell tanulnia azt a leckét, hogy akár a legapróbb cselekedeteinknek súlya és következménye van, és hogy cselekedeteink egy nagyobb rendbe illeszkednek, amit a mindenkori mikroközösség szab meg: a család. Amely viszont...
...figyel az igényeire
A fölállított napirendbõl adódó kötelességek állandóan bõvülnek, de a gyereket bele lehet, és bele kell vonni abba, hol legyenek ezek a határok. A személyiségfejlõdés része, hogy megtanuljon okos alkukat kötni, hogy véleményét, ha nem is történik minden aszerint, jogosnak tekintsék - vagyis: abszolút értelemben partner lehessen. Magyarul a határok nem arra szolgálnak, hogy fegyelmet teremtsünk a tekintélyelvûség alapján. Hanem arra, hogy a fegyelem fokozatosan a gyermek belsõ igénye legyen, és rávezetni a belátásra, hogy erre õ érdekeinek védelmében is szükség van. Vagyis a határok rugalmasak.
A szocializálódás része, hogy a gyermekünket megismertessük - nevezzük bárminek is: szabályoknak, határoknak, rendnek - azokkal a törvényszerûségekkel, amelyek meghatározzák az ember életét. Irántuk érzett szeretetünk visszaüthet, ha a határokat messzebbre toljuk abban a szent és megbocsátható tévedésben, hogy ráérnek még tanulni a felelõsség és a kötelesség leckéjét. Mert voltaképpen errõl van szó. Az irántuk érzett szeretet abban találja meg legszebb és legnemesebb kifejezõdését, ha meg tudjuk a gyermeket tanítani arra, hogyan éljen okosan ezekkel a határokkal.
Csakugyan, csupán két csodálatos ajándékot adhatunk nekik. Gyökereket és szárnyakat.
Harmonet
|
Mamanetet kezdőlapnak!
A hozzászólás-űrlap megjelenítése/elrejtése
© APTLAB Netstudio ec.