|
A Léghajó programot ez év januárjában indították azzal az elhatározással, hogy kifejezetten gyakorlati ismereteket nyújtsanak szülõknek, nagyszülõknek azokra az esetekre, ha a gyerekkel igazán nagy baj történik, például félrenyel egy mogyorót, megégeti magát a vasalóval, elesik a biciklivel, vagy kruppos lesz.
- Ezeknek a vészhelyzeteknek az a sajátjuk, hogy hirtelen következnek be, kiszámíthatatlanok - magarázza dr. Krivácsy Péter, a program egyik elõadója, a Szt. László Kórház gyermekintenzív osztályának orvosa. - Sokszor nem elég a mentõt vagy a háziorvost hívni, hanem be kell avatkozni, mégpedig határozottan és hatékonyan. Ez csak akkor lehetséges, ha valaki ismeri ezeket a helyzeteket, úrrá tud lenni a pánikon, tudja alkalmazni a szükséges trükköket, fogásokat. Tévhit ugyanis az, ha nagy baj van, akkor mindent megold az orvos, a mentõ. Vizsgálatok bizonyítják, hogy amennyiben megtanítják a szülõket az újraélesztés fogásaira, akkor az életveszélyes helyzetek túlélési esélye akár 50-70%-kal is nõhet. Ez óriási szám, és ékes bizonyítéka annak, hogy szükség van ezeknek a technikáknak az elsajátítására.
Konkrét példaként érdemes beszélni például a bölcsõhalálról, ami évente 25-45 áldozatot követel. Sok hasznos információt lehet olvasni újságokban, interneten. A szülõk félnek ettõl a betegségtõl, jogosan. Jelen pillanatban odáig jutottunk, hogy egyre többen vesznek légzésfigyelõ monitort, lehet kölcsönözni is. Csak arról nem nagyon beszélünk, hogy az még nem segítség, ha csak észleljük a légzésleállást, hanem haladéktalanul meg kell kezdeni a lélegeztetést. Ekkor és csak ekkor van esélye a babának a túlélésre.
- Hatodik éve dolgozom a budapesti gyermekrohamkocsin, és egyetlenegy alkalommal nem sikerült bölcsõhalálnál segítenem, egyszerûen azért nem, mert már késõ volt, mire kiérkeztünk, hiszen keringés híján néhány perc alatt bekövetkezik az agyhalál. Kilenc év gyermekintenzív osztályos munkám alatt számtalanszor kérdezték a szülõk, hogy mit tehettek volna - meséli Krivácsy Péter.
De mit kínál a Léghajó program?
Ami a legfontosabb; megtanulható, hogy mit kell tenni egy szülõnek, amíg kiérkezik a mentõ. Hogyan lehet felismerni az életveszélyes állapotokat? Hogyan lehet elkerülni, hogy pánikba essünk? Mit kezdjük, ha nagyon magas a gyermek láza, ha hány, ha mérgezõ anyagot evett, ha keringési zavarai vannak? Ezekre a kérdésekre is választ és a megoldásokhoz gyakorlati tanácsokat kapnak egy-egy kurzuson a résztvevõk. Számos olyan trükköt, módszert is megosztanak a szülõkkel, amivel csökkenthetik az esélyét az életveszélyes szituációk kialakulásának.
- A program beindulása óta eltelt tíz hónap alatt számos olyan visszajelzésünk volt, hogy a szülõk használják a nálunk tanultakat. A legbüszkébbek arra az esetre vagyunk, amikor egy kislány félrenyelt egy jókora sajtdarabot, és nem kapott levegõt, elkékült, szemei fennakadtak. A szülõk pont két héttel elõtte voltak nálunk és tanulták meg az idegentest eltávolításának technikáit. Az édesapa volt az, aki kezébe vette a kicsit, és rövid idõn belül sikerült a sajtot kimozdítani, és a kislány ismét kapott levegõt.
[origo]
|