|
Bár írásom minden „tudományos" megalapozottságot nélkülöz, mégis mellette szólhat, hogy saját sikeres tapasztalataimon alapul. Fél év alatt tíz kiló – úgy vélem, ennek titkát érdemes megosztanom olvasóinkkal!
Higgyék el, a gyerekszülést követõ keserves, fogyókúrás éveken túl is akad még olyan idõszak az életünkben, amikor reménytelennek tûnhet a fogyás. Ötvenkét éves vagyok, bõven volt mire hivatkoznom, míg a tíz kiló felesleg szép lassan rám rakódott. Nem is foglalkoztam vele, amíg a legjobb barátnõm el nem mesélte, hogyan dobott le játszva két hónap alatt öt kilót. Egy kiadós séta alkalmával nagyjából összefoglalta módszere lényegét, és két hét múlva már azzal hívott fel: „na, hogy állsz a fogyással?". Ekkor döbbentem rá, hogy valójában nekem címezte a szavait… Lássuk tehát!
1. számú megfigyelésem:
Aki sikeresen fogyókúrázik, szívesen továbbadja tapasztalatait. Ezzel sokat segít azoknak, akik még csak ezután fognak hozzá.
Kiindulópontnak az ötvenöt kilót, lánykori súlyomat tekintettem. Mindig is gömbölyded formákkal voltam megáldva, így fogadtam el magam, eszembe sem jutott, hogy most kevesebb legyek. Sõt! Hatvan kilóval is megelégedtem volna. Amikor ezt elértem, már boldog voltam. Egyébként pont akkor álltam elõször mérlegre, addig nem akartam magam naponta idegesíteni a dekagrammokkal.
2. számú megfigyelésem:
Tûzzünk ki megvalósítható célokat, hogy örülhessünk a kis sikereknek is!
Bár a módszerem sava-borsa, hogy mindig jókat eszem, sosem éhezem, a diétát azért valahogy el kellett kezdeni. Mivel nehéz egyik napról a másikra változtatni, átmenetnek azt találtam ki, hogy pár napig káposztalevesen élek. Hát igen, ez az a bizonyos „káposztaleves-fogyókúra" néven elhíresült, kéthetes, drasztikus diéta. Én csak három napra vállaltam, ennyi idõ pedig kevés volt ahhoz, hogy megunjam. Olyan finoman lehet elkészíteni, hogy a mai napig gyakran fõzõm; a család is imádja, igaz, a biztonság kedvéért minestronénak hívom.
Minestrone (saját recept, csak nyomokban hasonlít az igazihoz!)
Az éppen kapható zöldségeket megtisztítva, felaprítva megpirítom kevés olívaolajon, borssal, bazsalikommal, sóval ízesítem. Némi vízzel felengedem, végül hozzáteszem a csíkokra vágott káposztát. Készre fõzöm, tálalom.
Mennyiségeket azért nem írok, mert a diétám központi eleme a fantázia: nem ragaszkodom bizonyos nyersanyagokhoz, csak ahhoz, hogy az egyes alkotóelemek a lehetõ legkevesebb kalóriát tartalmazzák, és rostokban gazdagok legyenek. Így mindig jóllakottnak érezhetem magam.
Rizst, burgonyát eleinte nem ettem, most is csak ritkán és keveset. Viszont rengeteg brokkolit, karfiolt, kelbimbót, céklát, salátaféléket. Nem sorolom: el kell sétálni a piacra, ott lehet igazán ötleteket kapni! Mindent olívaolajjal készítek. Olyan keveset használok belõle, hogy észre sem veszem az árkülönbséget. Persze rántott húsról szó sem lehet, viszont natúr csirkemell, zacskóban sült csirkecomb (bõr nélkül), roston sült tengeri hal sok salátával, párolt zöldségekkel minden mennyiségben jöhet. Meg sovány sonka, zsírszegény sajt, körözött (vaj nélkül), gyümölcs.
3. számú megfigyelésem:
Több diétában is tiltják a gyümölcsök fogyasztását, mondván: magas a cukortartalmuk. Mégis rengeteg gyümölcsöt ettem, zamatos körtét, mézédes szilvát, szõlõt is.
Az egészséges táplálkozás egyik alappillére nálam a túró. Lehet belõle zsírszegény változatot is kapni, ugyanúgy, mint a tejbõl. A túró müzlivel és kefirrel fejedelmi reggeli, ebéd vagy akár vacsora. Sõt, gyümölcsdarabkákkal is ízesíthetjük. Elhihetik: az egész család imádni fogja, nem gyõzik majd készíteni! Laktató, finom és minden van benne, ami a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz szükséges: fehérje, vitaminok, szénhidrát. Zsír viszont alig.
Reggelire gyümölcsturmixot ajánlok, másfél százalék zsírtartalmú tejbõl, és bármilyen idénygyümölcsbõl, legyen az banán, eper, málna vagy õszibarack. Aki a természet adta ízeknél édesebbre vágyik, pár csepp édesítõszert is keverhet bele.
4. számú megfigyelésem:
Találjuk ki elõzõ nap, mint fogunk másnap enni. Készítsük elõ, amit csak lehet, mert ha ránk tör az éhség, már nincs türelmünk fõzõcskézni. Ilyenkor fordul elõ, hogy bekapunk tíz deka sajtot (350 kalória) egy kis almával.
Talán nehéz elhinni, de a táplálkozási reformok mellett feltétlenül mozogni, sportolni kell. Aki csupán diétázik, legelõször izomszöveteit veszíti el. Márpedig zsírokat kizárólag az izomszövet képes elégetni. Aki tehát elveszíti izomszövetei nagy részét, éppen a zsírégetõ kemencéket hajítja ki könnyelmûen.
Persze ideig-óráig lehet fogyni sport nélkül is, de Önök is pontosan tudják, mi a különbség a sovány és a jó alakú nõ között. Biztos vagyok abban, hogy ha egy fiatal nõ rendszeresen mozog, megdolgoztatja az izmait, visszanyerheti feszes, szép idomait.
A konditermekbe sem csupa vénuszi alkattal megáldott bombázó jár. Legfeljebb csak olyanok szeretnének lenni – és el is fogják érni! Pár hét alatt eljuthatunk arra a szintre, hogy ne kelljen levegõért kapkodnunk egy-egy keményebb órán. Attól sem kell tartani, hogy az edzettebbek lenézik a kezdõket. Ha ilyesmit éreztem volna, biztosan megfutamodom, hiszen nekem még azt a pár év korkülönbséget is le kellett küzdenem. É
n élvezem a fiatalok társaságát, a tükörben az izzasztó gyakorlatok közben is el-elkapunk egy biztató mosolyt, egy grimaszt, ami azt mondja: „én is szenvedek". Mégis tornázunk tovább, mert az óra után már nincs fáradtság, csak az öröm, hogy végigcsináltuk. Természetesen otthon is lehet tornázni, kerékpározni, futni, kocogni, gyors tempóban sétálni. A sportkórház fõorvosa ezt egyszerûen így foglalta össze: mindegy, csak ne üljünk!
A mozgás élettani szerepérõl a Kismama 2001/7. számában írtunk részletesen.
5. számú megfigyelésem:
Amikor be tudjuk dugni a tenyerünket a szoknya korcába, már nincs semmi szívfájdalom. Ettõl kezdve élvezet a fogyás, visszatér az életkedv, az önbizalom. Nem kellenek többé receptek, tippek, pontosan érezzük, mit ehetünk, mennyit kell mozognunk.
Nem titkolt célom az volt, hogy a saját példámon keresztül egy kis elszántságot és hitet adjak Önöknek. Ha sikerült, ha kérdésük van, ha elakadtak, írjanak! Akadnak még ötleteim.
És még egy apróság. Kis mûvemet mutassák meg a nagyinak is!
Hajnal Éva
Kismama Magazin
|