Egy ismerősömmel beszélgetve elmondta, hogy egyetemen andragógia alap és mesterszakot tanulva oktatásszervező szakra specializálódott, ahol módszertani tárgyak számára igen érdekesek és hasznosak voltak, mivel egész más módszerek szerint kell oktatni a gyerekeket, és más elvek hatékonyak a felnőttoktatás során.
Említette, hogy a tudományos tapasztalatok alkalmazásában a Skandináv országok élen járnak, de nálunk még nem honosodott meg a modern módszerek alkalmazása. A középfokú oktatásig kísért minket a diktálós, tollbamondásos feleltetéses frontális módszer, bár sok alternatív iskolában már alkalmazzák például a projekt módszert is.
Körbejárva a témát kiderült, hogy számos újítás zajlik a nagyvilágban, és az is, hogy itthon a Microsoft partnereként tagja a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium és négy további intézménnyel is együtt dolgozik a cég.
Londonban évente megrendezésre kerül az edtech(oktatási technológiai )iparág nemzetközi kiállítása a BETT Shown.
A kiállítást az a felismerés inspirálta, hogy a jövő oktatásának át kell alakulnia azért, hogy a gyerekeket időben felkészítsék a munkaerő piaci szerepükre. Az innovációkat alkalmazva főleg a „hogyan tanítjuk”-ra helyeződik a hangsúly, hiszen egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet a szakértők, hogy a soft skillek elsajátítására a régi frontális módszerek nem alkalmasak. A diákokat nemcsak önállóságra, kreativitásra kell nevelni, de a csapatmunkában való aktív részvétel megtanítása is fontos.
A résztvevők működő külföldi példával is megismerkedtek: A London közeli Dansfield School módszert az iskola innovatív pedagógus kara dolgozta ki, azért hogy felpezsdítse a helyben szegénynek számító és elmaradott módszerekkel tanító intézményt.
Módszerük lényege az, hogy a technológia segítségével adják meg a válaszokat a tanítás során felmerült kérdésekre, úgy hogy minél szélesebb réteg számára elérhető legyen, és módszert kerestek arra, hogy megtanítsák a tanárokat arra, hogyan tudják alkalmazni az új tudást. Miután bekerültek a Microsoft partnerintézményi közé, a cég ingyenes online kurzusokon biztosította az programok használatát, amellyel kitanulták a tanárok egy-egy terület oktatási metodikáját.
A cikk második részében a hazai innovatív tapasztalatok kerülnek bemutatásra.